Karrierjét a fiatalon, a 60-as évek elején kezdte. Számos televíziós sorozatban alkalmi szereplője volt, majd a Disney stúdiónál dolgozott többek között a The Barefoot Executive és az Utánam, fiúk! című családi mozikban. A 70-es évek közepén felhagyott a filmezéssel, hogy régi álmát megvalósítva profi baseballjátékosként keresse kenyerét. A sors azonban másként akarta, egy vállsérülés nyomán fel kellett adnia sportkarrierjét. 1979-ben az Elvis című mozival tért vissza.
Két évvel később a Menekülés New Yorkból című filmben egy egykori kommandóst alakított, akinek a jövőben börtönként működő New Yorkból kell kimentenie az Egyesült Államok elnökét. Snake Plissken szerepe meghozta Russellnek az ismertséget és népszerűséget. A kőkemény figura eljátszásával egyben a modern akcióhősök közé kapaszkodott fel.
1983-ban a Swing Shift forgatása kapcsán ismerkedett meg filmbéli partnerével, Goldie Hawnnal, s olyannyira szimpatikusnak tűntek egymásnak, hogy a mai napig együtt élik életüket. A magánéletben elért boldogságot nem követte szakmai kiteljesedés. Az évtizedben Russell karrierje némileg megfeneklett, szakértők szerint Az utolsó csepp című filmje és egyéb hasonló munkái miatt.
A nyolcvanas évek végétől viszont megállíthatatlanul tört előre. 1989-ben ismét keményfiút játszhatott Sylvester Stallone oldalán a Tango és Cash-ben. Majd következett a hősies tűzoltó, Stephen McCaffrey szerepe a Lánglovagokban. Hollywood rájött, hogy az egykori Snake Plisskennek még mindig jól állnak az akcióhős-keményfiú szerepek. Így a Tombstone – A halott városban Wyatt Earp-öt, míg az 1994-es Csillagkapu című moziban a szigorú Jack O’Neill ezredest formálta meg – sikerrel.
A Tűzparancs című filmben – igazi akcióhőshöz méltón – egy csapat terroristát tett ártalmatlanná Steven Seagal társaságában, majd nosztalgiázni támadt kedve. 1996-ban – tizenöt évvel az első részt követően – elkészítette ugyanis Snake Plissken kalandjainak folytatását. A Menekülés Los Angelesből című mozi munkálataiból nem csak színészként, hanem forgatókönyvíróként és producerként is kivette a részét.
A későbbiekben is folyamatosan dolgozott. A félelem országútján, A katona, a Vanília égbolt, A milliókért a pokolba című alkotásokban szerepelt. Bebizonyította azt is, hogy nem csak afféle „izomember” a színészek között, az 2004-es Csoda a jégen filmben például az 1980-as olimpián részt vevő amerikai hokicsapat szövetségi kapitányát formálta meg. A Dark Blue című moziban nyújtott hiteles zsaru-alakítása sokakat meglepett, letisztult jellemformáló színészi játéka a kritikusok elismerését is kivívta.
Legközelebb a Poszeidón-katasztrófa remake-jében lesz látható a mozikban.
Kurt Russell-lel kapcsolatos érdekesség, hogy 1977-ben a Csillagok háborúja szereplőválogatásán a jelöltek között volt a Han Solo szerepéért. A színész szabad idejében szívesen hallgat zenét, hatalmas Elvis Presley-rajongó. Nagy büszkesége, hogy a Forrest Gump című film amerikai változatában ő kölcsönözhette Elvis Presley hangját.
Szerző: Barczi Ákos