Ez egy mesés szakma

„Az a baj, hogy a nők vagy csúnyák, vagy szépek és buták...” - szólt annak idején az örök igazság a KFT zenekar slágerében. Akad azonban elvétve, hogy a kivételes szépség kivételes intelligenciával párosul, mint például Osvárt Andrea esetében. A nemzetközileg elismert modell és ma már színésznő számára az utóbbi időben „minden út Rómába vezet”. Fiatal kora ellenére céltudatosan építi karrierjét, és a külső báj mellett a belső harmóniától is sugárzik. Számtalan reklámfilmben szerepelt, neves magazinok címlapján pózolt, és mindeközben diplomát szerzett az ELTE olasz szakán. Mégsem állt meg, amíg büszkén nem feszíthetett Heath Ledger, Jeremy Irons vagy akár Robert Redford oldalán egy-egy közös munka alkalmával.

Befutott modellként hogy jött a filmezés gondolata?

Mindig is vágytam rá, de valójában az erősítette meg a hitemet, hogy alkalmas is vagyok rá, amikor minden második reklámfilmre engem választottak többszáz esélyesből. Öt év alatt harminc reklámfilmben szerepeltem! A fotózás statikus műfaj, egy idő után unalmassá vált számomra. Nagyon élvezem a mozgófilmet. Modellként az ember hamar kiöregszik a szakmából, ezért is váltottam. A végállomás tehát a filmkészítés, ami nem csak a színjátékot jelenti: hozzá tartozik a forgatókönyvírás és a rendezés is.

Elképzelhetőnek tartod, hogy a későbbiekben ezekben is kipróbálod magad?

Minden érdekel, ha a moziról van szó. Történeteket akarok mesélni az embereknek a filmezés eszközeivel. Még nem tudom, hol fogok tartani tíz-húsz év múlva, de abszolút el tudom képzelni magam idős színésznőnek. Az apró szarkalábak is ezen a pályán csak előnyömre válnak: több összetett karakter megformálására tesznek alkalmassá, emellett egyre komolyabban vesz a szakma, míg a szépségiparban a karrier végét jelentenék. Eszemben sincs eltűntetni őket! Úgy tervezem, hogy harmincéves koromig teljes gőzzel hajtok, aztán meglátjuk, mit sikerült elérnem. Utána akár jöhet a gyerek, a család.

Hogy működik a szereplőválogatás a valóságban? Tényleg akadnak kihívó helyzetek?

Az a szerep, amiért egyesek hajlandóak közelebbi kapcsolatba kerülni a rendezővel, olyan kicsi, hogy azért nem érdemes. Egy főszerep kiosztása viszont akkora rizikó a produkció színvonalas kimenetele szempontjából, hogy inkább profira bízzák, mintsem egy „bevállalós” csinibabára. Azok tűnnek el hamar, akik gyors sikerekre vágynak. Én hosszú távra tervezek és remélem, meg is lesz a gyümölcse. Addig török előre, amíg azt emelt fővel tudom tenni, és legfőbb vágyam, hogy bebizonyítsam – legfőképpen magamnak- , hogy így is lehet. Nekem most volt az első főszerepem, eddig legjobb esetben is harmadik-negyedik voltam a stáblistán. A Kistestvér című magyar film, amiben a főszerepet kaptam, sajnos csak egy moziban került műsorra, és még a promócióra sem jutott pénz. Viszont lehet, hogy nemsokára kiadják dvd-n.

Milyen ajánlatra mondasz nemet? Aktfotózás céljából még nem kerestek meg?

Szerencsére még nem, de azt hiszem, csak kinevetném őket. Filmben már levetkőztem, mert megkövetelte a szerep. Én művészetet akarok létrehozni, nálam ez a fontossági sorrend. Ha például meghallgatásom van egy nagy rendezővel, akihez lányok ezrei várnak, hogy bejussanak, bármilyen fotózást lemondok. Filmezést pedig csak abban az esetben, ha kicsi a szerep és nem tetszik. Az, hogy a modellkedéstől ebben az irányban indultam el, elsősorban rajtam múlt. Ebben a szakmában nagyon ébernek kell lenni, és nem árt, ha az embernek van egy kis sütnivalója. Takargatnivalóm ugyan nincsen, mégis kifejezetten zavarna, ha a bulvár magazinok folyton rólam írnának. Az élet minden területén az igényességre törekszem, talán ezért is úsztam meg a más jellegű megkereséseket. A nívós helyeken történt megjelenésekre viszont mindig büszke leszek.

Hogy viseled a családodtól való távolságot?

Két és fél éve élek Olaszországban, amiből az első év volt a legnehezebb. Eleinte sokat sírtam, nagyon hiányoztak a testvéreim. Ha két-három havonta sikerült hazalátogatnom, mindig nehéz volt újra elszakadni az otthonomtól. Hiányoznak a közös családi nyaralások, a balatoni élmények, ezek nem pótolhatók. Idén augusztusban azért eljutottam a füredi borfesztiválra és újra éreztem a balatoni nyár hangulatát, ha csak egy napig is. Anyukám eleinte nagyon aggódott, de most már borzasztóan örül, hogy így alakult az életem, amit én alakítok és ezért büszke rám. A nővérem is kacérkodott a divatszakma világával, de úgy gondolta, két dudás nem fér meg egy csárdában. Jobbnak látta tűzközelben maradni inkább: szerkesztő-újságíróként helyezkedett el az egyik legismertebb női magazinnál.

Mire költesz? Tudsz félretenni?

Könyveket szoktam vásárolni: elsősorban színművészettel kapcsolatos szakkönyveket, forgatókönyveket olvasok, másrészt pedig nyelvkönyveket böngészek, ugyanis mindig van egy aktuális nyelv, amit tökéletesítgetek, csiszolgatok. Saját lakásra gyűjtök, de ez eltart még jó pár évig. Most, 26 évesen még mindig csak egy szobát bérelek. Amint látod, van ára a dolgoknak. Pedig otthon lakhatnék a saját lakásomban…, na mindegy.

Mit teszel, hogy formában maradj?

Aerobik órákra járok, ahol jó a zene és a társaság. Az evésre szerencsére nem kell odafigyelnem, az nem okoz problémát. Tizenhét-tizennyolc éves korom körül ugyan volt rajtam ún. bébiháj, de szerencsére magától eltűnt, pont a pályám kezdetén. Így hát soha semmilyen beavatkozásra nem volt szükség a vonalaim érdekében, de különben sem hiszem, hogy valaha is alávetettem volna magam egy ilyen műtétnek, mivel a természetesség híve vagyok, ami a fotóim és a reklámfilmjeim esetében méginkább kidomborodott: nem véletlen például, hogy egy ásványvíz reklámjához választották az arcomat, azt hiszem illik is az image-emhez.

Mesélnél egy kicsit Harja-ról?

Szívesen. Most fejeztük be legújabb olasz nagyjátékfilmem forgatását Il Rabdomante ( A víz mágusa ) címmel, melyben a női főszereplőt, Harja-t alakítom, ami a kiejtés alapján olaszul levegőt jelent. Ő egy nehéz sorsú orosz lány, akit elrabolt a maffia, megerőszakolták és a szíve alatt hordja a gyereket. Ez is egy nehéz szerep, csakúgy, mint a La Caccia, amiben egy olyan nőt formáltam meg, akinek a bőrében azt kellett átélnem, hogy van egy gyerekem, aki meg fog halni. Ilyenkor próbálok a saját életemből olyan emlékekből meríteni, amik fájdalmasak voltak: szerintem ehhez éppen elég akár az apa-komplexusom, vagy akár a szerelmi csalódások. Legalább fel tudom dolgozni a negatív élményeket a munkám során. Meg persze sokat tanultam a Sztanyiszlavszkij-módszerről. Érdekes, hogy általában kelet-európai figurákat osztanak rám, akikre errefelé az a sztereotípia jellemző, hogy szegények, éhesek és megerőszakolták őket, tehát ez egyfajta visszatérő típus, ami most már sokadszor talált rám.

Belülről is olyan varázslatos a mozi világa, mint amilyennek kívülről tűnik?

Igen, még mindig! Amikor elmegyek egy forgatás mellett, kicsit irigykedek, hogy nem én játszom. Ez egy mesés szakma, főleg a díszletek miatt időnként tényleg álomvilágban érzem magam. A forgatás sem unalmas: nap mint nap más szituációkban találom magam. Például képzeld el, hány embernek adatik meg, hogy kipróbálhatja, milyen egy hullaházban egy cellában feküdni! Az előző filmemben ugyanis meghaltam. Kicsit talán morbid, de a kezdeti feszültség átment nevetésbe és a szó szoros értelmében halálra röhögtem magam!

Akár a filmjeidet nézem, akár az interjúidat, egy érett nőt látok, aki maga irányítja az életét. Nem nagy áldozat ez egy 26 éves lánytól ilyen fiatalon belekerülni az élet sűrűjébe ahelyett, hogy a veled egykorúakhoz hasonlóan kitombolnád magad, amíg lehet?

Lehet, hogy nem járok el minden este bulizni, de én így érzem jól magam. Rendszeresen sportolok és van kedvesem. Nem vesztettem semmit. Elégedett vagyok, mert a sikerért keményen megdolgoztam és mindezt a magam erejéből. Igaz az is, hogy korán elkezdtem felelősségteljesen gondolkodni és dönteni a saját sorsomról, de úgy érzem, ebből is csak profitálhatok. Semmit nem bántam meg. Amit elkezdtem, azt végig is fogom csinálni. Nekem ez egyáltalán nem áldozat. Sőt! Boldoggá tesz.

Szerzõ: Nagy Kornélia
Forrás: FBMK