|
Interjú Török Ferenccel
Első rendezésed, a Moszkva tér egyfelől ifjúsági film, másrészt 1989 személyes olvasata is. A rendszerváltás időszakában játszódó történetben bemutattad, hogy a céltalanságban útjukat kereső fiatalok körében is végigsöpört a „forradalmi” hullám.Ez inkább anarchia volt. A valós elemekre épülő Moszkva tér sodró lendületével talán ezért válhatott ennek a korosztálynak a kultuszfilmjévé.
A filmjeidet nézve nagyon összeszokottnak tűnik a stáb. Kik alkotják a gerincét?
Állandó csapattal dolgozom. Az operatőr Garas Dániel, a zenéket Zságer Balázs (Zagar) írja, a színészek között Hámori Gabriella és Nagy Ervin is rendre feltűnik. Ők egytől egyig szakmájuk kiválóságai, tehetségükkel már többször bizonyították, hogy érdemesek a közös munkára.
Második filmedhez szintén kultikus helyszínt választottál. A Szezonban három tengődő alföldi srác elindul a Balatonra, hátha ott megtalálják, amit keresnek. Ennek a filmnek az alapötletét is az életből merítetted?
Három éve csináltam egy dokumentumfilmet Balatonaligán, a volt pártüdülőben dolgozó pincérekről. Akkor írtam meg a Szezon forgatókönyvét, amit az eredeti helyszínen, ám fiktív történet alapján forgattunk le.
Ez tehát egyfajta nosztalgiázás?
Éppen ellenkezőleg. Nagyon szeretem a Balatont, engem oda köt a gyerekkorom. A Magyar Tenger egy nagy szimbóluma az országnak, ezt használtam fel motívumként a Szezonban. Tizenöt év távlatából reflektáltam, hogy néz ki a „zánkás, úttörőtáboros, aligás” Balaton. Érzékeltetni próbáltam, mennyire el van hagyva, és ezt a képet még jobban felerősítette az a tény, hogy a forgatás időszakában szinte eltűnt a víz a tóból (2003 nyara, a szerk.). A társadalomnak nem csak örömünnep volt ez a 15 év, hanem a Balaton példáján keresztül megmutattam, hogy bizonyos részének egy nagy gyomros is volt.
A vízzel már nincs semmi baj. Akkor hol a hiba?
A Balaton mindenki számára elérhető volt, ahol a kispénzű réteg is tudott nyaralni. A lehetőségek és az igények szinkronban voltak egymással. Most mindenki Horvátországba nyomul…
A Szezon a Magyar Filmszemle közönségfilmje lett, majd a filmkritikusok díját is elnyerte. Mivel tudod elérni, hogy a nézőket szórakoztasd, miközben a kritikusok is elismerjék, amit csináltál?
Ez bizony nehéz dolog, mert azért kapom a pofonokat is. Mondhatom, pengeélen táncolok. Megkísérlek a közönségnek elmesélni egy történetet, ugyanakkor próbálok minőségben, vizualitásban gondolkodni. Ilyenkor bármelyik pillanatban borulhat az egész. A néző azt kérdezi, „mit művészkedsz?”, a másik oldal szerint meg túl kommersz.
Antal Nimród, Hajdú Szabolcs, Mundruczó Kornél, Pálffy György, Török Ferenc nevével fémjelezhető a magyar Új hullám?
Régen eldőlt, hogy ez egy új generáció. A piac keményebb cenzor, mint a politika volt. Ami nem kell, az megbukik. Most már van 5 vagy 6 olyan film, ami egyértelműen azt mutatja, hogy itt egy 30 éves korosztály, aki képes díjakat hozni külföldről, és a hazai mozi forgalmazásban is megállja a helyét. Azt, hogy ez most stilárisan egy irányzat, nem merném állítani. Tehát nem úgy kötődünk egymáshoz, mint annak idején az Új hullámos nemzedék. Mindenki szabadon gondolkodik és egyéni utat jár, de ha nagyon akarunk, akkor azért találunk közös pontokat.
A Mozgókép Közalapítvány pályázatának egyik nyerteseként készíthetted el a Csodálatos vadállatok című tévéfilmet, melynek a Kamera Hungária műsorfesztiválon volt a díszbemutatója. A szakma által is képviselt vetítés utáni reakciókból nem nehéz következtetni, hogy ez is telitalálat volt. Eddig mozifilmeket rendeztél. Miben volt más ez a munka?
A Csodálatos vadállatok egy év alatt készült el, végig stúdióban forgattuk. A műtermi munka technikailag bonyolultabb, de egyben sokkal személyesebb, a stáb szinte együtt lélegzett. Mielőtt az ifjúsági filmes kategóriába beskatulyázhattak volna, most a történetben szereplő anya (Eszenyi Enikő, a szerk.) sorsát kísértem végig. Ehhez a film alapjául szolgáló Garaczi László drámájának végét át kellett írni, ami eredetileg a fiú személyes tragédiájával fejeződik be.
Van a tévéfilmeknek jövője?
Tény, hogy az utóbbi időben egyre kevesebb tévéfilm készül. Az olcsó vetélkedők, a kereskedelmi televíziózás a képernyőről kiszorította az igényes alkotásokat. Most talán egy áttörés várható, idén az enyémmel együtt 13 produkció valósulhatott meg. Támogatás nélkül esélyünk sincs, pedig színvonalas alkotásokra nagy szükség lenne, hogy a kialakult vákuumot betöltsék.
Forrás: FBMK