Lugosi Béla - 50 éve hunyt el a "magyar vámpír"

1882. október 20-án született Lugoson – Erdély nyugati szélén – Blaskó Béla Ferenc Dezső néven négy testvér közül a legfiatalabb gyerekként. Már fiatalon is jobban érdekelte a színjátszás, mint az iskola, s ez komoly aggodalommal töltötte el édesapját, Blaskó Kálmánt, a szigorú bankigazgatót. Lugosi végül tizenkét évesen hagyta el a családi házat, abbahagyta iskoláit, alkalmi munkákat vállalt, hogy megéljen és közben megkezdte színészi karrierje építését.

Eleinte Erdélyben, Temesváron játszott, majd 1910-ben Szegedre szerződött. Az 1900-as évek elején már elismert színésznek számított Magyarországon. 1911-től a Magyar Színházban, a Királyi Színházban, a Palota Színházban lépett fel, majd a Budapesti Nemzeti Színház tagja lett, ahol több darabban csillogtathatta sokoldalú színészi tehetségét. Játszott többek között a Rómeó és Júliában, az Anna Kareninában, a Cyranóban, a Szent Ivánéji álomban, a Hamletben és más klasszikus darabokban.

1917-ben feleségül vette Szmik Ilonát, egy budapesti jogász lányát, akitől a lány családjának nyomására három év múlva elvált. 1917-18 között kisebb szerepeket kapott magyar filmekben is (általában Olt Arisztidként tüntették fel a stáblistán). Bár a színészet felmentést jelentett volna katonai szolgálat alól, Lugosi elhagyta a színházat és önként jelentkezett a hadseregbe. Az első világháború idején századossá léptették elő az Égi Őrjáratban. Az orosz fronton kapott sebesülése után megkapta a Bíbor Szív nevű magas katonai kitűntetést. 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején Lugosi aktív szerepet vállalt a színész-szakszervezetben, de nyílt politikai állásfoglalása miatt végül emigrációba kényszerült. Először Bécsbe ment, majd Berlinbe, ahol a filmvásznon folytatta színészi karrierjét. Többször játszott indiános filmekben, életrekeltve például Csingacsgukot is. Majd gépészként egy szállítóhajóra szegődött, és így szökött tovább az Egyesült Államokba. New Orleans után New York Ellis Island nevű részére költözött, s 1931-ben megkapta az amerikai állampolgárságot. Időközben feleségül vette Ilona von Montaghot, egy színésznőt, de házasságuk jórészt a rivalizálásról szólt, így csakhamar válás lett belőle.

Nem ismerte az angol nyelvet, de bebizonyította, hogy ez sem jelent számára akadályt: létrehozta a Magyar Nemzetiségi Színházat, ahol magához hasonlóan hazájukból száműzött magyar színészekkel vette körül magát. 1922-ben az Amerikai Magyar Népszava című újság Lugosi Béla vakmerő vállalkozásáról cikkezett, aki nem kisebb művet, mint Az ember tragédiáját vitte színre. A színmű bemutatója – amely azóta is az egyetlen volt Amerikában – hangos sikert aratott. Az emberek hosszú sorokban álltak az utcán, hogy jegyet kapjanak a Lugosi rendezte darabra, amelynek egyik főszerepét – Ádámot – is ő maga alakította. A zenei vezető Serly Lajos volt, George Gershwin zongoratanára. A díszletek helyett vetített hátteret használtak, akárcsak a Tragédia 1913-as kolozsvári bemutatóján.

Az első darab, amelyben angolul játszott - A piros pipacs - az Amerikai Színházban elég vegyes kritikákat kapott. A kritikusok persze nem tudták, hogy Lugosi minden egyes részt fonetikusan memorizált, s ez önmagában is hatalmas feladatot jelentett számára.

Eleinte a színházakban főként klasszikus és romantikus történetekben játszott, a nagy változást 1927 hozta számára. Ekkor kérték fel egy Broadway produkció címszerepére, amely nem volt más, mint a Drakula. A darab 500 előadást ért meg és még két évig turnéztak vele. Korábban játszott több filmben is, de a Tizenharmadik Szék című filmben alakított nyomozó szerepe felkeltette az Universal figyelmét, s miután Lon Chaney – egy másik horror-nagyság – meghalt, az Universal Lugosi Bélát kérte fel az 1931-es Drakula című film főszerepére. A színész áttelepült Hollywoodba.

A Lugosi-féle Drakulát tovább tökéletesítette Jack Pierce – az Universal Stúdió legendás maszkmestere – aki különleges megjelenést talált ki a filmváltozathoz. Az ő ötlete volt az azóta legendássá vált köpeny is. Furcsa módon ezután Drakula szerepe rátelepedett Lugosi Bélára. Meghatározta személyes megjelenését, az előadásainak szerves részét képezte, ő maga lett Drakula. Ha létezett valaha színész, akinek sorsára ennyire rányomta bélyegét az általa életre keltett szerep, az Lugosi. Felejthetetlen alakítása a Drakulában a színpadon és a filmvásznon annyira mesteri volt, hogy örök irányadóvá tette az elkövetkező időkre.

1931-ben az emberek még nem ismerték a vámpírokat. Nem tudták, hogy halhatatlanok, kivéve, ha egy fakarót átszúrnak a szívükön; hogy távol tartja őket a napfény, a fokhagyma vagy a kereszt; hogy nincs árnyékuk és tükörképük; hogy éjjel denevér vagy farkas képében közlekednek; hogy vért isznak és a szüzeket vámpírrá változtatják. A nagy áttörést 1931 hozta és a mozifilm, amikor az ismeretlen főúr kimondta fenyegetésnek is beillő invitálást: „Én vagyok Drah-kul-ahh... Szívesen látom.”- Lugosi sajátos akcentusában. Más híres – azóta klasszikussá vált - mondatai: „Hallgassa őket, az éjszaka gyermekeit! Micsoda zene!”, „Ez egy nagyon öreg bor. Remélem, élvezni fogja.” és a legemlékezetesebb: „Sosem iszom... bort.” Az utánozhatatlan idegenség – amelyet egyébként rossz angol kiejtése erősített, a méltóságteljes, lassú mozdulatok, az arisztokratikus megjelenés: a formális fehér nyakkendő, az emelt gallér, a sima, hátrafésült haj, a simára borotvált arc és a lángoló tekintet mind-mind meghatározza, hogyan képzeljük el ma Drakulát – valójában Lugosi Béla Drakuláját.

A Drakula világszerte sikert aratott,s az Universal ezzel új horrorsztárt talált magának.