Kultúra / Film / A Szűzijáték a legnézettebb magyar független film

Linkajánló

A Szűzijáték a legnézettebb magyar független film

A Szűzijáték című groteszk vígjáték tavaly novemberben került a mozikba. A mindössze 150.000 forintos költségvetés ellenére, azonos előadásszámot tekintve eddig is magasabb látogatottsági számot ért el sok nagy költségvetésű, marketinggel támogatott alkotásnál. Immár harmadik hónapja van műsoron – hamarosan újra 4 budapesti moziban, – mialatt több mint tíz vidéki városban is elkezdték vetíteni.

A film alkotói megmutatták a mindig pénzre hivatkozó filmes szakmának:
tehetségből és lelkesedésből is lehet!

Általában egy ilyen, gyakorlatilag nulla költségvetésű film legnagyobb sikerét egy-egy független szemlén szokta elérni, nagyobb nyilvánosság elé ritkán juthat. A Szűzijáték azonban az Országos Ifjúsági Szemle fődíja után nem tűnt el a süllyesztőben, hanem bekerülve a több milliós profi filmek közé, egyszerre három budapesti moziban mutatták be. Egy rövid karácsonyi szünetet nem számolva immár harmadik hónapja van műsoron, és az Európa, Tabán illetve a Bem mozik után a Toldiban is látható lesz. Eközben több mint tíz vidéki nagyváros mozija kezdte el vetíteni, többek között Győr, Szombathely, Veszprém, Jászberény, Szolnok, Debrecen, Miskolc és a tervek szerint csatlakozik még Nyíregyháza is.

Azonos előadásszámot nézve nagyobb látogatottsága volt sok profi – mellesleg igen sikeres – alkotásnál is!

Ez azért meglepő, mert a tévés interjúkon és különféle fórumokon megjelent cikkek, kritikák mellett csak néhány ötletes szórólap reklámozta a filmet. Híres színészek ugyan felbukkannak egy-egy jelenetben (Dióssi Gábor, Scherer Péter, Hajós András, Antal Imre), de a főszereplők teljesen ismeretlenek a nagyközönség előtt.

A kritikák többsége alapvetően pozitívan fogadta az alkotást, bár születtek egymásnak ellentmondó vélemények is. Általában kiemelték, hogy mennyire eltér a film a megszokott tinivígjátékoktól egyediségével, groteszk látásmódjával, mások viszont az Amerikai pite magyar megfelelőjét látták benne. Az biztos, hogy egyszerre kommersz, ugyanakkor kissé szokatlan, különös atmoszférájú történet született. Az eddig megjelent kritikák, televíziós riportok olvashatóak, láthatóak a www.szuzijatek.hu oldalon.

A film januárban még biztosan látható lesz a mozikban, februárban a 38. Magyar Filmszemle információs blokkjában szerepel majd.

Képek, alkotók, sajtóanyagok:
www.szuzijatek.hu


© halmaz.hu