körzeti e-varázslóhivatal

Magam sem hittem volna, hogy épp ebbe akadok, de nagy örömmel osztom meg a legendás Kétbalkezes Varázsló online verzióját. Persze, Sajdik Ferenc rajzai nélkül féllábú, dehát akkor is remek, hogy elérhetõ. Aki esetleg rég olvasta, vagy más szemmel, felhívnám a figyelmét a regény építészeti vonatkozásaira, mert szerintem a gyerekmese akár egy korszak építészeti manifesztjeként is értelmezhetõ.

Emlékeztetõül: adott egy lakótelep, ahová az ifjú lúzer Fitzhuber Dongó körzeti varázslói kinevezéssel kerül, majd miután elõdje hûlt helyét találja, elindul megkeresni a mesét a panelházak között. Innentõl fogva egy késõmodern urbanisztikai parabolával van dolgunk: a történeti dimenzióktól megfosztott lakótelep helyén egykor létezett város (figyeljük meg a szembeállítást) rekonstrukciója a téma: a mese szereplõinek - a város egykori lakóinak - segítségével a lakótelepre visszacsempészik a Történetet, avagy egyfajta narratívát, mintegy így ítélkezve a modern mozgalom új világot teremteni akaró balfogása felett. Ezek szerint a város csak annak története felõl értelmezhetõ és birtokolható, a huszadik század második felének nagyléptékû urbanisztikai beavatkozásai pedig felfoghatatlan 'hibák', amikhez fogódzót csak az átalakításukban, illetve bizonyos egyéni, szubverzív technikákban lehet találni. Moreover, az így létrejövõ építészet léptékét is elveszíti: nincs érezhetõ váltás, határ városi tér és ház-egység között (a történet szép lassan egy panelházra szûkül, ami viszont egyre inkább városként jelenik meg a könyvben). 1983-ban vagyunk, a posztmodern dörömböl Kelet-Európa kapuin.

Most pedig 2006-ban; vajon változott-e a városhoz való hozzáállásunk? Mit gondolunk ma a lakótelepekrõl? Milyen képet alkotnak a városról a mai mesekönyvek, a mai gyerekek?

Forrás: mondom - olvasónapló
CreativeCommons