Irodalmi "élmények"

Az olvasmányaim alapján korábban is kialakulhatott volna bennem egy sejtés arról, hogy e téren valami nincs rendben. Harmincöt évvel ezelõtt, amikor az írástörténet felkeltette az érdeklõdésemet, még csak az tûnt fel, hogy milyen kevés szó esik errõl az érdekes írásról.

Az elmaradt rendszerváltást követõen aztán megjelent néhány érdekes adat, például a Kiszely István által közölt (1996/375), Hunfalvy Pál tollából származó idézet. Hunfalvy eszerint így fogalmazott: "bárdolatlanság és nemzeti érzéstõl elvakítottság uralkodott a szittya-hun-székely betûk koholmányaival dicsekvõ hozzá nem értõk soraiban".

Már az is meglepõ, hogy Hunfalvy a nemzeti érzést a bárdolatlansággal és az elvakítottsággal keveri, mintha ezek összevethetõ, egyformán értéktelen dolgok lennének. Ez azonban csak Hunfalvy politikai alapállását jellemzi. Csakhogy baj van a szakmai ítéletével is, mert tévesen tartotta koholmánynak a székely rovásírást.

Azaz már a finnugrizmus alapvetésekor is a maihoz hasonló volt a helyzet. Azóta ugyan megnyugtatóan tisztázódott, hogy a székely rovásírás nem hamisítvány, hanem eredeti, õsi írás, a hangulat mégsem változott. Hunfalvy követõit ennek ellenére ma is a legkevésbé sem emelkedett stílus és a tartalmi megalapozatlanság jellemzi.

5. ábra. A latin és a székely írás kifejezési lehetõségeinek illusztrációja az "Egy Isten" példamondat segítségével.

A latin írásban csak betûkkel lehet írni (amelyek nem képszerûek); jelnevei, szójelei nincsenek; szótagjele csak egy van; a ligatúrahasználat kivételes, a hangzóugratást nem alkalmazza.

A székely rovásírás mondat-, szó- és szótagjelekkel is kifejezheti a mondanivalót; rendszeresen alkalmaz ligatúrákat és hangzóugratást, de teljes hangjelöléssel is írhatunk; a jelek képszerûsége esetenként felismerhetõ; az íráshasználat korai évezredeiben elterjedt a képszerû jelmontázsok alkalmazása; a jelekhez õsvallási szimbolika kötõdik; a jelnév néhány esetben megmaradt, más jeleknél rekonstruálható.

Lényeges körülmény, hogy ezek szerint a rovásírással szemben táplált ellenérzés jóval a II. világháború elõtt alakult ki; tehát a nácizmusnak, vagy más jobboldali politikai mozgalomnak semmilyen szerepe sem lehetett e balítélet kialakulásában. Legyen bármilyen a politikai helyzet, egyesek mindig találnak ürügyet a székely rovásírás alábecsülésére és mellõzésére.

Arra is következtethetünk a fenti idézetbõl, hogy mi lehetett az ellenérzés kialakulásának igazi oka? Hunfalvy ugyanis még nem székely írásról beszél, hanem a hagyománynak jobban megfelelve szittya-hun-székely betûket emleget. A XIX. században ugyanis még elevenen élt az a több évszázados tudós hagyomány, hogy ezt az írást hun-szkíta eleinktõl örököltük. Amibõl némi joggal gondolhatjuk, hogy nemzeti írásunk azért vívta ki Hunfalvy ellenszenvét, mert a hun-magyar azonosság bizonyítékait látta benne. Bár Hunfalvy minden tõle telhetõt megtett a hun hagyomány cáfolása érdekében, de ezt az áhított célt nem sikerült elérnie. Ma már tudjuk, hogy a hunok használták a székely írás elõdjét.

A hunfalvysta szemlélet és gyakorlat máig kísért "tudományos" körökben, térnyerését azonban lehetetlenné, képviselõit pedig hiteltelenné teszi a székely rovásírás léte, mert az a mûveletlen magyarságról alkotott finnugrista hipotézisbe nem fér bele.