Rá napisten jele is bajt hoz

Az a jelforma, amely az egyiptomi hieroglif, a hettita hieroglif és a kínai írásban a Napot (a napistent) jelöli, a székely rovásírásban az "ly" hang jele, a sumérben pedig a "kút" szójele (4. ábra). Ezért az "ly" rovásjel vizsgálatakor nem volt olyan könnyû az eredeti szójel-elõzmény jelentésének megértése, mint a "ty" vagy az "f" esetében.

Mivel nem sok "ly"-nal kezdõdõ magyar szó van, ezért korábban azt feltételeztük, hogy a "lyuk" szójelével van dolgunk, ebbõl alakulhatott ki az "ly" rovásbetû az akrofóniának nevezett írástörténeti folyamat során. Ezt a feltételezésünket a jel grafikai formája alátámasztotta, az ugyanis értékelhetõ valamilyen lyuk (kút, forrás, vagy barlang) rajzaként. Magyarázatunk helyességét a sumér változat "kút" jelentése csak megerõsítette.

Az azonban a legkevésbé sem volt világos, hogy egy lyukat ábrázoló jel hogyan jelentheti más írásokban a Napot, vagy a napistent?

Itt tartottunk, amikor Németországból hazaköltözött egy magyar néprajzkutató, aki ott egyetemi tanárként dolgozván és nyugdíjba menvén, Budapestre települt. A magyar írástörténet nagy szerencséjére tartott egy elõadást a szibériai adatgyûjtésérõl az Írástörténeti Kutatóintézet elõadássorozatán. Bemutatott egy helyszíni beszámolók alapján készített színes képet is, amely az életet szimbolizáló folyót ábrázolta. A folyó torkolata a tenger volt, az egyes életszakaszokat zuhatagok választották el egymástól, a folyó forrása pedig (s ez volt számunkra a legérdekesebb) a Nap volt. Azaz a szibériai népek a Napot (a napistent) az élet forrásának tekintették, amint az természetes is.

Elnökként megköszönve és értékelve az elõadást, felhívtam a figyelmet e szibériai néprajzi adat rendkívüli írástörténeti jelentõségére és beszámoltam a fentebb ismertetett jel-összefüggésekrõl. Azt jelenti ez a felismerés, mondtam ekkor, hogy az ókori magaskultúrák írásai és a székely rovásírás genetikusan összefüggenek, ugyanazon õsvallási jelrendszer leszármazottai lehetnek. Az elõadó akkor nem fûzött megjegyzést az elhangzottakhoz.

Késõbb azonban hozzászólóként egy akadémiai mandala-konferencián is beszámoltam ugyanerrõl az írástörténeti és vallástörténeti összefüggésrendszerrõl. E konferenciának hallgatója volt a fent említett néprajzkutató is. Hozzászólásomban tisztelettel megemlítettem a nevét, mint akinek szibériai adatgyûjtése alapvetõen hozzájárult eme írástörténeti felismerés megszületéséhez.

4. ábra. A székely "ly" rovásjel párhuzamai

Ezzel azonban megint hibát követtem el. Pedig sejthettem volna, hogy az egykori elõadónk nem fog örülni a hozzászólásomnak. Az akadémikus kutatók "színe-virága" elõtt beszámolni arról, hogy akár akaratlanul is hozzájárult egy rovásírással kapcsolatos, délibábosnak tartott elmélet alátámasztásához … Nos, ez a lejáratásával lehetett egyenértékû ez elõtt a társaság elõtt, a közösen felismert összefüggés valódiságától függetlenül.

Ezért történhetett, hogy felállt és röviden letagadott mindent: õ ezt sohasem mondta. Úgy gondolhatta, hogy ez a kisebbik rossz. A hitelét ugyan elveszítheti, de a finnugrizmus iránti hûségét bizonyítja.

A történeti hûség kedvéért kénytelen voltam a konferencia közönsége elõtt emlékeztetni rá, hogy ötven ember látta és hallotta, amit mondott, sõt talán videofelvétel is készült az elõadásáról. Erre aztán nem válaszolt.

Veszélyes lenne a hozzám hasonló alakokkal egy követ fújni? Vagy csak a székely rovásírás témaköre veszélyes? Nyilván ez utóbbiról van szó, mert a nem nyilvános munkakapcsolatunk máig fennmaradt.

Az írástörténeti és õsvallási adatok és összefüggések feltárása valóban végzetes lehet a finnugrista tévtanokra és hirdetõik egzisztenciájára.

Talán ez a magyarázata Sándor Klára kijelentésének is, aki egy telefonbeszélgetésünk során elmondta, hogy nem foglalkozik tovább a rovásírással, mert az veszélyes.